Ízlelhető tiszta lelkiismeret

2025. június 15.

Fa és kenyérlángos illata terjeng. A tölgyfapadló, a lucfenyő és a jegenyefenyőből készült mennyezet illatát, valamint az ízletes, füstös, sőt enyhén édeskés aromákat lehet érezni. Ezek az illatok betöltik a teret, szinte beleolvadnak. A keveréken van a hangsúly. Háttérbe szorítja a hangzavart. Beszívom, kifújom a levegőt. Jó illat van! Christina mosolyog. És megismétli a kérdést. „Mit kérsz?”

Hm. Hadd gondoljam végig! A tejfölös, pirított kenyérkockás „karfiolleves, ahogy a dédnagymama készíti” csábítóan hangzik. Régen nem ettem már rántást. Csak ne kúszna ide olyan makacsul a friss kenyérlángos illata, csábítóan a fülembe suttogva: Engem válassz! A döntés még nem született meg. De felmerül a kérdés: Érdemes a kenyérlángost választani? Christina a pult felé fordul, és szemkontaktussal továbbítja a kérdést Dennis felé. Ő bólint.

„Az elzászi kenyérlángos az egyik kedvenc fogásom az étlapról. Házi készítésű, sűrű krémmel, szalonnával és zöldhagymával készül, már az illata is jó.”

– mondja, és a kombinált párolóra mutat. Olyan laza és határozott ez az ajánlás, hogy végül csakis a kenyérlángos jöhet szóba.

Christina (34) és Dennis (27) is választottak, és célzottan döntöttek az új munkahelyük mellett. Mindketten egy pszichés betegséggel élők számára fenntartott otthonban élnek. Munkanapjukon onnan érkeznek a NAWAREUM-ba, ahol Roland séf – ahogyan a konyhafőnököt és a munkacsoport vezetőjét hívják – már várja őket. Roland Schmidmeier a konyhafőnök, új munkakörében pedig a munkacsoport-vezető. Ő az ErneuerBar bisztró vezetője, amelyet a straubingi fogyatékkal élőket segítő intézményben, az Eustachius-Kugler-Werkstatt munkacsoportjaként működtetnek. A bisztró az interaktív NAWAREUM múzeum bejáratánál található, és ez az első inkluzív vendéglátóhely a gäubodeni régió fővárosában, Straubingben.

Az érintkezéstől való félelem leküzdése

A Betegápoló Irgalmas Rend Fogyatékkal Élőket Segítő Kft.-jének legújabb, vendéglátóipari inkluziós projektje azt tűzte ki célul, hogy fenntartható, regionális és inkluzív vendégszeretet valósítson meg. Mit jelent ez? Franz Brunner, a műhely és így a projekt felelős vezetője, először szűkszavúan válaszol: „Számunkra sokat.” Aztán egy jelzésértékű pillantás után, huncut mosollyal egy kicsit részletesebben is kifejti: „Az ErneuerBar bisztróban fogyatékkal élők és nem fogyatékkal élők dolgoznak egymás mellett, és olyan találkahelyet teremtenek, amely ideálisan egészíti ki a NAWAREUM-koncepciót. Fenntartható és változatos konyhánk van, nyílt és rendkívül tiszteletteljes környezetben. Ezzel szeretnénk megszüntetni az emberek fogyatékkal élőkkel szembeni fenntartásait, elősegíteni a sokszínűséget, és jó ételekkel, italokkal összehozni a legkülönfélébb embereket.”

Tehát térjünk vissza az evésre! Az Dennisnek mindenképpen fontos. Már szerzett tapasztalatokat az intézmény konyhájában, és azt mondja magáról, hogy: „A főzés mindig is a szenvedélyem volt.” Néhány dolgot magától tanult meg, néhányat pedig Roland Schmidmeiertől sajátít el. Nem csoda, hogy a 27 éves fiatalember a konyhafőnök mellett látja magát a legszívesebben. Ott arra koncentrálhat, ami számára fontos. És ott egy kicsit nyugisabb, mint a felszolgálás, ami neki jobban megfelel.

A felszolgálást – ha teheti – inkább a munkatársaira, például Christinára hagyja. Christina is belekóstolt már korábban a vendéglátásba az irgalmasoknál: a műhelyben ő felelt a szünetek alatti árusításért. Ott azonban csak vagdalthúsos, vagy szalámis-sajtos zsemlét kellett árulnia. Össze sem lehet hasonlítani azokkal az ízletes szendvicsekkel, amelyeket reggel Rolanddal és Dennisszel készített az ErneuerBar pultjába: például tönkölyös zsemlét sült zöldségekkel és sütőtökkel, vagy paradicsomos-mozzarellás tönkölyciabattát.

„Egész jónak találom a mosogatást”

Christina mellett ma délelőtt Elliot (22) dolgozik. A fiatalember eredetileg csak „be akart ugrani a bisztróba segíteni, és megnézni az új helyet”. Aztán Dennis meggyőzte, hogy maradjon. Kezdetben Elliot még gyakran gondolt arra, hogy feladja. „Fizikailag megterhelő. Sokat kell állni, mindig nagyon stresszes, ha nagy a nyüzsgés.” – magyarázza. Oldalra vándorol a tekintete. Oda, ahol a pulthoz vezető átjáróból belátni a konyhába.

Az egyik munkatársa a mosogatónál áll. Elliot ránéz, és röviden felvonja a szemöldökét. Tulajdonképpen az a kedvenc munkaállomása. És olyan feladat, amelynek szinte már odaadóan szenteli figyelmét. „A mosogatást egész jónak találom.” – magyarázza. „Minden edényt jól megnézek, és alaposan dolgozom.” Kedvenc feladatának köszönhetően némi beszokási idő után jól beilleszkedett a csapatba. Most már izgalmasnak találja, ha megtelik a vendéglátóhely, és már a felszolgálásba is be mer segíteni. „Igen, képes vagyok arra, hogy odamenjek az emberekhez, és beszédbe elegyedjek velük.” – mondja büszkén Elliot. Ezt korábban el sem tudta képzelni.

Esélyegyenlőség és részvétel

Az, hogy mind Christina, mind pedig Dennis és Elliot megszerette a bisztrót, nem utolsósorban a szakszolgálatnál dolgozók és „Roland séf” érdeme. A szociálpedagógusok, például Sarah Falk vagy Theresa Aumer, különösen az elején figyelmet fordítottak a struktúrákra, és a fogyatékkal élők sajátos igényeihez igazították. Például fényképekkel látták el és felcímkézték a fiókokat, mert így nem kell megjegyezni, hogy mi van rajtuk. Dennist nagyon megnyugtatja az, hogy még hónapokkal a nyitás után is van valaki, akit bármikor felhívhat. Még ha erre csak nagyon ritkán is van szükség, hiszen „Roland séf” jól végzi a dolgát. Annyira jól, hogy sok dicséretet zsebel be. „Roland személyében remek főnököt kaptunk. Teljes mértékben odafigyel ránk.” – áradozik Dennis. Elliot hozzáteszi: „Nagyon figyelmes, mindig meghallgat, és a saját ötleteinket is elmondhatjuk.”

Roland Schmidmeier mosolyogva hallgatja őket. Szerinte a koncepció máris bevált: ínycsiklandó ételek a toszkán paradicsomlevestől a krémes sajtos galuskán át a ropogós pizzáig – fogyatékkal élők által készítve és tálalva, akik az egyéni erősségeiknek megfelelő feladatokat kapnak. A konyhafőnök nem titkolt célja, hogy fejlessze a munkatársakat. Mindezt egy olyan környezetben, amely teret ad az esélyegyenlőségnek és a részvételnek – és ahol még a kenyérlángos is olyan ellenállhatatlanul finom.

Roland Schmidmeier konyhafőnök (balról a 4.), Franz Brunner műhelyvezető (balra) és a munkatársak testesítik meg a Betegápoló Irgalmas Rend által képviselt hospitalitást az ErneuerBar bisztróban.

Inkluzió? Képesek vagyunk rá!

Linzben, Gremsdorfban, valamint Straubingben a Betegápoló Irgalmas Rend vendéglátóipari létesítményei további munkahelyeket kínálnak fogyatékkal élőknek.

A Betegápoló Irgalmas Rend Fogyatékkal Élőket Segítő Nonprofit Kft.-je egyedi ajánlatokat kínál pszichés betegségben szenvedő vagy szellemi fogyatékkal élő felnőtt nőknek és férfiaknak, valamint az autizmus spektrumán élő embereknek. Bajorországban 18 helyszínen mintegy 3 000 embert segítenek.

A Café Granada 2015 májusa óta működik a gremsdorfi (bajorországi) Menni Benedek Műhely épületében. Itt egy négy-hat fős, fogyatékkal élő és nem fogyatékkal élő emberekből álló csapat gondoskodik a vendégekről. A kávézó a külső látogatók előtt is nyitva áll. Ezenkívül a nap huszonnégy órájában automaták biztosítják az italokat és a rágcsálnivalókat.

2022 októberétől a Café Markmiller rántott hússal, sült krumplival és inkluzióval várja vendégeit az alsó-bajorországi Straubingben. A nagyközönség számára is nyitva álló kávézó napközben sikeresen integrálja a fogyatékkal élőket az elsődleges munkaerőpiacon. Esténként a Markmiller csapata rendszeres tematikus esteken, valamint az akár 500 fő befogadására alkalmas szomszédos teremben tartott rendezvényeken szolgálja ki a vendégeket.

Ebben az összefüggésben mindenképpen meg kell említeni Ausztria első jelnyelvi kávézóját is, mely 2024 márciusában nyitott meg Linzben: a Café Gutmut a halló, valamint a siket vendégek és munkatársak találkozóhelye, ahol együtt küzdik le a nyelvi akadályokat. A vendéglátóhely egyúttal a hallássérültek munkaerőpiaci integrációs projektje.