Emberek, akiket példaképként tisztelek

2025. december 1.

Szombat reggel, fél hat. Szemerkélő eső és köd – tipikus novemberi időjárás Münchenben. Pár napja már útra készen áll a poggyász. A kültéri táska 14 napra elegendő alsóneműt, két sortot, pár darab pólót és szandált rejt magában. Melegebb ruhára nincs szükségem. A bőröndben kötözőszer, műtős sapka, műtős kesztyű, lemezek és csavarok, varratanyagok rejlenek. Nem lehet több 20 kilogrammnál. A családom kivisz a repülőtérre: ez már hagyománnyá vált, amióta 2017-ben először repültem Sierra Leonéba az Ortopéd Orvosok a Fejlődő Világ Szolgálatában (ODW: Orthopedics for the Developing World) égisze alatt; a 2025-ös út lesz a hetedik alkalom. 

Az ODW adományokból finanszírozott közhasznú egyesület Münchentől dél-keletre, Ebersbergben, több mint 20 éve végez baleseti sebészeti-ortopédiai műtéteket Sierra Leonéban. A nyolc-tizenkét önkéntes segítő közül sokan maguk fizetik repülőjegyüket, és szabadságuk idejére időzítik önkéntes tevékenységüket. 08:30 órakor indulunk: először Brüsszelbe, majd onnan Freetownba. Koromsötét lesz, amikor megérkezünk. Sierra Leone az Egyenlítő közelében fekszik, ezért gyorsan, pontban 18:00 órakor lemegy a nap.

Nincs baleseti sebészeti ellátás

A repülőtéren a Mabesseneh-Lunsarban található Istenes Szent János Kórház két munkatársa fogad minket. Bepréseljük magunkat egy kisbuszba, a poggyászt pedig egy kisteherautóra rakodják. Két óra elteltével megérkezünk az Irgalmas Rendi Kórházba. Elfoglaljuk szerény szobáinkat, a szerzetesek kedvesen fogadnak. Vasárnap először járjuk körbe az osztályt: Van már tennivaló? Tervezhetünk már műtéteket hétfőre? Az osztályon egy fiatalember fekszik, aki előző nap szenvedett combtörést egy közúti baleset következtében. Öröm az ürömben, hogy már másnap megműtjük. Sierra Leonéban nincs baleseti sebészeti ellátás. A csonttörések ezért sokszor egyáltalán nem gyógyulnak be, vagy csak deformálódásokkal.

Utána részt veszünk a közösség vasárnapi szentmiséjén. Tele a templom, 500 ember gyűlt össze; szokatlan két és fél órán át a mi fülünknek idegenül csengő, vidám afrikai énekhang tölti be. Itt is barátságos fogadtatásban van részünk. 20 éve mindenki tudja, hogy novemberben, valamint februárban/márciusban orvosi csapat érkezik Németországból. Az utcákon a gyerekszájból elhangzó „opodo”, vagyis „fehérbőrű” jóleső visszhangja fogad.
 

Áram csak 09:00 órától van

Hétfőn kezdődik a munka. Az outpatient department (OPD), ahogy itt a járóbetegrendelést hívják, már 08:00 órakor tele van, pedig csak 09:00 órakor kezdünk. Előtte nincs áramellátás. Ezért műteni is csak 10:00 órától tudunk. Nem régóta van napelemes rendszer, remélhetőleg attól stabilabb lesz az áramellátás. A műtőben Kizito, a helyi aneszteziológiai szakasszisztens altatóorvosunkkal közösen megkezdte a spinális érzéstelenítést. Utána műthetünk. Samuel segédkezik nekünk, egy helyi orvos, aki baleseti sebész szeretne lenni, és akinek képzéséhez az ODW nyújt anyagi támogatást. A műszerasztalnál Alpha áll, a helyi műtős szakasszisztens. Már öt perc elteltével újra eszébe jut, hogy szeretem, ha nyújtják nekem a műszereket. Két óra elteltével készen is vagyunk, rögzítettük a lábat.

Közben az OPD-ben már az egész heti műtéti terv fele betelt, többségében be nem gyógyult combtörések miatt, de van köztük egy két évvel ezelőtti felkartörés is. Akad bőven tennivaló az elkövetkező két hétre. A következő napokban minden műtéti időpont el fog kelni. A vacsora után, ha ismét besötétedett, megnézzük műtéten átesett betegeinket. Száraz a kötés? Kaptak elég fájdalomcsillapítót?

Sok tapasztalattal és benyomással gyarapodva fogunk hazarepülni. Olyan embereket ismertünk meg, akik szegény sorsuk ellenére sugároznak az örömtől és az életkedvtől. Embereket, akik gyűlölet nélkül tudnak együttélni, noha a polgárháború alig 20 éve ért véget hazájukban. Embereket, akik kedvesen fogadnak, és hálásak a segítségért. Embereket, akiket példaképként tisztelek. Mint Kizito, aki a 2010-es években pusztító Ebola-járvány óta befogadta elhunyt testvérei gyerekeit és más árvákat is a városból, így azóta több mint 30 főre emelkedett családtagjainak száma. És aki minden gyerekről úgy gondoskodik, mintha a sajátja lenne, mégis mindig bizakodó marad. – Munkám során sok barátra leltem Lunsarban.